Sikeres ki szépnek látja a világot,
fűben, fában, megtalálja az orvosságot.
Reggelente mikor felébred,
ablaka alatt madarak zenélnek.

Mosollyal köszönti a felkelő napot,
magához öleli a meghitt pillanatot.
Karjába zárja az összes gyermekét,
gyengéden ringatja a kicsinyke lelkét.

Hengergőzik a domb oldalon,
mezítláb sétál a virágos partokon.
Elengedi az összes bánatát,
már nem mérgezi így önmagát.

A kormány kereket erősen fogja,
élete főnöke önmaga, már jól tudja.
Megéli szíve összes rezdülését,
hallja a concerto, csodás csendülését.

Táncra perdül ha szól a dal,
hiszen a szíve, örök fiatal.
Nem ellenséget lát, hanem barátokat,
mélységeket él meg és hatalmas álmokat.

Ha eljő az este piheni tér,
csendben nyugtázza, napja mennyit is ért.
Álmosan az égre kacsint,
elnyújtózva az ágyon, lágyan álomba ring.