Rólam

Amikor megismertem a kineziológiát, egy hatalmas gödör alján üldögéltem, egyszerűen nem tudtam, hogyan tudnék tovább lépni és azt sem, hogy merre tegyem. A szakmámban sok mindent elértem, felépítettem és kártyavárként azt éreztem összedől minden, összedől mindaz, amit létre hoztam és talán engem is magával ragad. Csak a kereskedelemhez értettem(legalábbis akkor azt hittem), nem láttam túl rajta.

Aztán egy barátnőm ajánlotta a kineziológiát, amit addig sosem hallottam. Nyár volt amikor először elmentem, emlékszem az első alkalomra, tele voltam félelemmel, szorongással, dühvel, sértettséggel, mindenféle kelletlen kolonccal amit addigra magamra aggattam. Igen, ÉN voltam, senki nem kérte, önként cipeltem vagy épp hagytam, hogy rám tegyék. Aztán ott azon a nyári napon, eldőlt minden, elkezdtem letenni a terheimet, napról-napra könnyedebb lett a lelkem és kezdet visszatérni a mosoly az arcomra.

Turbó üzemmódban történt minden, hihetetlen fejlődés, tanulás kezdődött. Világgá tudtam volna kürtölni, hogy milyen nagyszerű csodát találtam, hamar kirajzolódott előttem, hogy szeretném megtanulni. Aztán az iskolát, iskola követte, tanfolyamok, információ gyűjtés, szárnyaltam. Időközönként voltak visszaesések, mire elhittem, hogy megérdemlem a boldogságot és elengedtem a mártír szerepemet és a kapcsolat függéseimet. Megértettem, miért üzemeltettem idáig, mi volt a mintám, mi volt az a bevésődés, ami már a múlté. Az Európa Akadémia tanárai segítettek a szakma elsajátításában, a vizsgákra való felkészítésben és önmagam megismerésében, hálás szívvel gondolok rájuk. De a tanulás nem állt meg, temérdek terv van a fejemben és kíváncsiság, hogy újabb és újabb technikákat sajátítsak el, amivel segíthetem a hozzám forduló embereket. Csodás lehetőségek tárháza van előttünk, csak rá kell nevelni a szemünket, hogy észre vegyük. Ma már tudom, hogy a döntés a mi kezünkben van, rajtunk áll, hogy milyen életminőséget hozzunk létre és a gondolatainkat is csakis, mi irányíthatjuk, senki más. Ma már nem túlélek, hanem csupa nagybetűvel ÉLEK.

 

 Tanulmányaim


 

2019.

  • Primitív reflexek jelentősége a korai mozgásfejlesztésben
  • A mellékvese kimerültség alternatív kezelése
  • Agyintegrációs tréner képzés
  • Tanulási coaching tréner képzés

2018.

  • TEK III. szint Rekonstrukciós Kineziológia 2.
  • ATTRACTOR FIELD THERAPY- AFT-Terapeuta
  • Új Medicina alap tanfolyam
  • Craniosacralis biodinamika. I.
  • Craniosacralis biodinamika. II.

2017.

  • TEK II. szint Rekonstrukciós Kineziológia 1.
  • COACH- KINESIOLOGY- Coach Kineziológia
  • TEK I/B szint
  • ONE BRAIN Kineziológia V. szint
  • ONE BRAIN Kineziológia IV. szint

2016.

  • ONE BRAIN Kineziológia III. szint
  • ONE BRAIN Kineziológia II. szint
  • ONE BRAIN Kineziológia I. szint
  • TEK I/A szint

2013-2014.

  • Alternatív Képesség és Készségfejlesztő tanácsadó