Beszéljünk róla!
Ahogy ígértem, elkezdődött. Az első interjú alanyaim a gyermekek voltak, kedvesek, szépek, okosak és rendkívül nyitottak, kicsit huncut csibészek, de pont annyira mint amennyire azt mondjuk, így egészséges. Apropó honnan tudjuk meddig egészséges?
Szóval több osztályba is eljutottam az elmúlt időszakban. Betekintést nyerhettem az ő kicsiny életükbe, kicsit odakuporodtam a lelkük mellé, lágyan simogatóan cseppet sem tolakodóan, engedték, lassan megvolt az óvatos nyílás és beengedtek. Hálás vagyok nekik, hogy ezt megtették, örökké az leszek. Bizonyára feltűnt számotokra a verseimből is a gyermekek és az ő sorsuk mennyire fontos számomra.
Beszéljünk róla! 2.rész.
A beszélgetések tovább folytatódtak. Következő témám még mindig a gyermek és az iskola, amiről úgy gondolom fontos, hogy beszéljünk, de most a pedagógusok szemszögéből.Igyekeztem több pedagógussal is beszélgetni, több szemüvegen, szűrön keresztül látni és érzékelni. Beszélgetéseimet úgy szerveztem, hogy a pedagógusok több korosztályát is megkérdeztem, hogy konzekvenciához jussak. Örömmel fogadtam a segítőkészséget, és a nyitottságot, mert érzik ők is, hogy kell és fontos, BESZÉLNI RÓLA. Meg kell értenünk, nem dughatjuk a fejünket a homokba, remélve, majd csak megoldódik magától az adott probléma.Több témakörre szedtük a beszélgetést, ezt igyekeztem kerekké, érthetővé formálni.
„Szembe nézni az átélt kudarcokkal, tanulni a múltban elkövetett hibákból, felszabadító felismerés lehet.„
„Értő figyelemmel fordulni egy másik emberhez, a mai kor legnagyobb hiánya, mérhetetlen károkat okozhat.„
„Már meglévő erőforrásaink használata, hatalmas erőként röpítenek át, akadálynak hit területeken.„
„Bármikor változtathatunk hajónk úti célján, fontos tudni az irányt és magabiztosan a kormányra fókuszálni.„